Ebben a nagy utazásban, különösen a Chiang Mai - Bangkok hosszú úton nem volt minden nap időnk megírni aznapi történéseket. Már hazaérkeztünk, de mindenképpen szeretnénk beszámolni az egész útról, így lesznek még új bejegyzések, illetve a régebiekhez is lesz még hozzáfűzni való, mert olyan sok élményt kaptunk, amit nem volt időnk rendesen kifejteni, elmondani.

Lesznek olyan további bejegyzések is, amik a thai hétköznapokat fogják bemutatni, vagyis egy átlagos túrista, vagy utazó tapasztalatait. Tesszük ezt azért, mert indulás előtt mi is kerestünk a neten hasznos információkat, amik segítenek eligazodni a hétköznapokban. Valószínűleg mi kerestünk sikertelenül, mert sem magyarul, sem angolul nem voltunk nagyon sikeresek. Sok embertől hallottuk, hogy a Lonely Planet az egyik alap mű. Ez teljesen igaz. Anélkül nem is érdemes elindulni! A National Geographic kiadványa valóban jól leírja pár szóban az ország földrajzát, történelmét, mai politikai állapotát, a Buddhizmushoz való rendkívül erős kötédést, illetvenéhány kitűntetett helyről is kapunk részletes leírást. Az utazással kapcsolatos információ kevés van benne. Lehet úgy gondolják, arra ott a Lonely Planet.

A khorati Zada Resort valóban nagyon remek szállás volt, és még az ágyonis rendesen lehetett aludni. Ágyak. Thaiföldön az emberek jelentős része gyékényen alszik, vagy máshol, de nem ágyon. Biztosan van itt is olyan réteg, aki európai értelmű, puhaságú matracon alszik. A "matrac" a szállásokon kb 20 cm vastag, rettenetesen kemény, és csak a felső 1-2-3 cm-en van valami puhító réteg. Ahogy már korábban utaltam rá, minden reggel erősen összetörve ébredtünk. Ez a resort volt az első, ahol számunkra normális ágy volt, a többi az előbb említett keménységű fekhely volt.

Rendes reggeli után indultunk útnak Ban Prasat falu felé, ami állítólag selyem készítéséről nevezetes. No selymmel nem, de az utcán szétterített rizzsel találkoztunk. Valaki mondta is, most aratás van, selymet készíteni máskor is lehet.

De érdekes volt ez a falu az archeológiai feltárása miatt is. Ezekben a 4-6 m mély gödrökben mutatták, be a 3000 évvel ezelőtti, akkor már helyben élő és mezőgazdasággal foglalkozó falu temetkezési helyeit, illetve egy részletes leírást az itt élőkről.

 És ezen az estén ért el minden fotósok rémálma, figyelmetlenül mentettem ki a képeket a kártyáról és elveszett 189 kép, amin a faluról illetve a következő Phimai khmer városban készített képek voltak. Így ez a bejegyzés kicsit képszegény lesz.

Phimai (Prasat Hin Phimai néven is megtalálható) a khmerek által egy 600 éven keresztül lakott város, illetve ebből már csak a tamplomainak maradványa látható, melyek főleg a XI-XII. században épültek. A várost a thaiok 1431-ben foglalták el. Stílusában erősen hasonlít Anghor Wat-ra, természetesen sokkal kisebb. Egyes történészek szerint a mai város is a régi utcarendet követi.

Amikor ott voltunk éppen egy fesztivál volt, nagy kirakodó vásárral, ahol többek között az egyik pulton 8 féle sült rovar volt kapható, olyanok mint, 5-8 cm-es sáska, csótány, 3-4 cm-es valamilyen hernyó és egybek. Remélem Attila barátom majd kisegít néhánnyal, hogy be tudjuk mutatni. Igazábólnem sok vevőt láttunk a pult előtt, de biztosan van rá kereslet, ha ekkora mennyiségben árulják. A piacon végre láttunk szép selymeket és más ruhákat is.

Sukhothai, a Lanna királyság székhelye volt pár száz évig, amíg – szokás szerint – a burmaiak meg nem támadták őket és ki nem irtották az itt élő embereket, a város 70 km2 nagysága alapján becsülve kb 1 milliót. Ezután költöztek át Ayutthaya-ba.

A Sila Resortban találtak a hölgyek szállást. Érdekes volt a megközelítés a városon átfolyó folyó nyugati partján kellett végigmennünk, nem feltétlenül bíztató környéken és láss csodát a resort egy komplett 100 m hosszú mellékutcát elfoglalt. Szépen. Nagyon rendesen, de elég eklektikusan megépített panziók sorozata volt. A személyzet rendkívül kedves, figyelmes volt, sokan tisztességesen beszéltek angolul is. A szobák nem voltak nagyok, de egy éjszakára megfelelőek voltak. Az az épület ahol mi laktunk frissen épült, rózsaszín, nagyon keskeny épület volt. Ablak ugyan volt, de egy tetőre nyílt. A konyhájuk viszont kiemelkedően finom ételekkel kényeztetett bennünket, normális áron. Annyira jók voltak, hogy nem is próbálkoztunk máshol enni.

Délután kimentünk a Történelmi Városba. Először együtt elmentünk az óriás Buddha szoborhoz. Szép darab, egy nagyon szűk templomban látható. Sok helyen láttunk már Buddhát és sok kínait, akiknek csak egy fontos, a szelfi. Mindenhol csinálják és ehhez van nekik direkt szelfi arcuk, beállásuk, kéztartásuk is. Eleinte mókásnak tűnik, később egyre zavaróbb. És ehhez csicseregnek, kiabálnak, tolakodnak. Ez a Buddha annyira szép volt, vagy inkább már magasztos, hogy még a kínaiak is csendben maradtak és csak fotóztak.

Később Petrussal béreltünk egy biciklit mert csak a központi területet is bejárni nagy távolság. Tényleg szép ez a romváros is. Szépen gondozott füves területen, csatornákkal tagolt területen vannak a templom együttesek.

Profi fűnyíróval tartják rendben a területet.

Majd együtt elmentünk a nyugati részen, egy magaslaton lévő templomhoz ahol egy kb 15 m magas álló és egy nagyon szép ülő Buddha szobor van. Kicsit későn értünk ki, már erősen szürkült, így a naplemente vöröses fényében fürdő tégla városmaradványok látványáról lemaradtunk.

A szálláson finom vacsora volt. Másnap egy hosszú útra vállalkoztunk megint Nakhon Ratchasima (lánykori nevén: Khorat) városig akartunk elmenni Phitsanulok -Lom Sak - Khon Kaen - Khorat útvonalon. Először kelet felé Khon Kaen városig egy a Lonely Planet szerint Scenic Road-on, ami valóban az volt. Közben egy piac is volt, meg egy autógumi újrahasznosító kisvállalkozás, aminek a termékét az országban mindenhol lehet látni. Valószínűleg ez egy szabadalmaztatott termék, és sok helyen gyártják:

Meg egy szép templom együttes is volt egy "emeletes" Buddhával, amiről oldalnézetben derült ki, hogy egy sorozat, aminek az alakjai egymás ölében ültek.

Az úton ilyen táblákkal is lehet találkozni, amit különösen szürkülettől hajnalaig kell nagyon komolyan venni. Elnézést az életlen képért menet közben készült:

Itt-ott azért megálltunk, mert többször is volt olyan tábla az út mellett ami szép kilátásra (view point) hívta fel a figyelmet. Az egyik ilyennél egy karcsú acéltorony is volt, aminek a 3. szintjéig mertünk felmenni.

Lehetett volna további két szinttel is feljebb menni, de a kép  bal oldalán látható közel függőleges létra kicset eltántorította bátor felfedező csapatunkat az újabb 2 x 6 m szakasz megmászásától. Igaz itt is megtapasztalhattuk a thai-ok viszonyát az épített környezetükhöz. Tkp. semmit nem tartanak karban. A TV-ben a napi hiradóban leglább 30 perc arrólszól hol, mit avattak nagy külsőségek, fontos emberek jelenlétében - honnan ismerős ez? - de karbantartani, azt már nem. Hogy ez a vallásukból fakad-e, vagy mert a karbantartásra nem lehet TV műsort csinálni,nem derült ki. Mindenesetre itt a kilátóban a járólemezek erősen rozsdásak, hullámosak, néhoz vészesen elvékonyodottak voltak. Erről a karbantartás dologról fogunk még írni.

Szokás szerint utazás közben kerestünk - foglaltunk a neten szállást Khoratban egy a város szélén lévő, teljesen új építésű, nagyon szép, de éppen csak középkategóriás árfekvésű szállodában a Zada Resort-ban. Petra mondta is, visszaútig maradhatunk ott. Szokás szerint már bőven sötét volt, amikor megérkeztünk.

Tágas szobával és nagy terasszal, gyönyörű kilátással. Eddigi utazásunk alatt voltunk jobb és rosszabb, kényelmesebb vagy praktikusabb szálláson, de ez egyenlőre mindent vitt. Nagy ágy, kényelmes párna, polc, akasztó, a fürdőszobában tükör. A fürdőszoba megérne egy külön fejezetet a zuhanyzó-wc kombóval! A zuhanyzás és wc tisztítás felülről mindig megvan. :) Itt szerencsére kaptunk meleg takarót, mert először fordult elő itt Thaiföldön, hogy fáztunk!

Tényleg fantasztikus magaslatok, kilátópontok vannak itt Phu Chi Fa környékén. Van az 1628 m magas csúcs, de tőle Északra van  és egy másik szépséges hely is, amit szerettünk volna megmászni, onnan is kinézni, de 8 órakkor elkezdett esni abból a felhőből amiben benne voltunk, így erről letettünk. A hegyről lefelé vezető út is nagyon kanyargós volt, néha pillanatokra voltak kilátó helyek is:

Egyébként ennyit láttunk az úton:

Egy kedélyesen legelésző, az úton baktató kecskecsorda volt a legizgalmasabb. Pláne, hogy a 20 m-en belüli látótávolság és az éles kanyarok miatt időben észre tudjuk venni őket.

Amíg le nem értünk a hegyről ködös és esős, de meleg idő volt. A főút mellett megtaláltuk a Lonely Planet útikönyvben leírt vízesést, ami tényleg szép volt. A területen valamikor vulkanikus tevékenység volt és utóvulkáni tevékenység, hogy melegvíz források vannak a platón és a kifolyó melegvíz tőzegmocsarat hozott létre és végül egy 15 méteres vízesést hozott létre. Mésszel bekéregezve a gyökereket. A körülötte lévő tökéletesen gondozott parkal együtt csodaszép látvány.

Az ebédünket Phayao-ban ettük meg egy hatalmas tó partján. Itt nem időztünk sokat, de nem is volt tervbe véve, hogy körül nézünk, mert előző nap be kellett látnunk, hogy Chiang Mai-ból Bangkokba nem jutunk el olyan hamar mint gondoltuk és így az útvonalunkat is meg kellett változtatni. És nem akartuk elkövetni azt a hibát, hogy minden nap máshol alszunk, mert akkor teljesen szétaprozódik és élvezhetetlen lenne az utazás. Így a tervezett következő állomás ahol több időt töltünk az Sukhothai lett. Viszont addig 450 km-t kell megtenni. Így vállaltuk az egész napos utazást és egy éjszakát Phrae-ban. Attilának külön köszönet, hogy levezetett ennyi km-t. :)

Estére értünk Phrae-ba, ahol egy szállodában pihentünk meg. A város a tikfa feldolgozásáról híres, mely gyönyörűen látható volt a szálloda halljában is. A szállodában angolul nem tudtak, így az activity játékban sokat gyakorolt mutogatást vettük elő. Sikerünket két szobakulcs jelezte és két olyan szoba ahol külön voltak az ágyak. No, sebaj, ezt is ki kell próbálni. A fürdőszobában talált kád láttán megörültünk, de örömünk hamar elszállt, mert nem volt melegvíz! :) Viszont volt légkondi, ami meg hűtőszekrényt csinált a szobából. Barbarának kezében maradt a csaptelep. Jobban körülnézve, szállodánk jobb napokat is megélt, úgyhogy jónak láttuk ha hamar lefekszünk. Szerencsére reggel a melegvíz készletből kaptunk mi is. A reggeli után idulás Sukhothaiba!

Chiang Rai-ből kelet felé indultunk a Phu Chi Fa Nemzeti Parkba. A park azért is nevezetes, mivel itt 1628 méter magasan a hegy tetején gyönyörű kilátás mellett lehet gyönyörködni a napfelketébe. Na de nem szaladok ennyire előre.

Miután elindultunk a szállásról még megnéztük a Chiang Rai-i  fekete templomot és a város északi felén megnéztük a fehér templomot is. Érdekesek igazán. A Fekete Templomban találták, majd őrizték az Emerald (Smaragd) Buddhát, mely Thaiföld egyik legfőbb kincse. Jelenleg Bangkokban, a királyi palotában örzik. Ez egy 60 cm magas, zöldszínű smaragdból faragott szobor, arany ruházattal. Itt már csak a másolatát lehet megnézni. A fehér templom nehezen megnézhető, mert konkrétan rá sem lehet nézni a napfényben annyira fehér, csillogó. A templom lépcsőfeljáróján érdekes pokolbéli figurák vannak. Amúgy a templomba nem lehet bemenni.

Néhány évtizeddel ezelőtt Thaiföld északi részén még nagy szerepet töltött be az ópium termesztés. Erről nevezetes az arany háromszög is - Golden triangle. Ebbe a területbe tartozik Thaiföld-Laosz ezen része. Még Oui (Chiang Mai-i vezetőnk) mesélte, hogy a mostani király szüntette meg az ópium termesztést, mégpedig úgy, hogy "rávette" az itt élő embereket, hogy termesszenek zöldséget, gyümölcsöt és azt az állam megveszi tőlük. Bárhogy is történt ennek a folyamata, sikeres lett, megszűnt az ópium tetmesztés. Természetesen útikönyvünk megemlíti, hogy a hegyekben járó kétes kinézetű teherautókat nem érdemes fotózni.

Út közben a fiúk az út mellett észrevettek egy hatalmas Buddha szobrot. Megálltunk, mert ezt látni akartuk. Megérte, mert kb egy 20 méteres álló Buddha tárult a szemünk elé, ami egy 10 méteres, zöld mozaikkal kirakott ülő Budha társaságában kémlelte a messzeséget. Mindezek hátterében volt egy négyzatalapú, öt szintes gúla oldalanként 5 és 8 és 7  és 6 és 2 Buddha szoborral, de a kertben további Buddha szobrok százai voltak állatfigurákkal egyetemben. Érdekes volt. Inkább giccses, mint bármi más.

Az aranyháromszög egyik települése Mae Chan volt. Egy igazi porlepte kis falú a Mekong partján. Gondoltuk, a piacon megebédelünk, de olyan meleg volt és kedvünkre való étel sem akadt, hogy a palacsinta evésen kívül nagyon nem volt kedvünk mást csinálni. Persze Barbarával itt is sztoriztunk egy jót, történt ugyanis, hogy kedvünk lett rágyújtani. A piac épüle árnyékában meg is találtuk a nekünk való helyet és rápöfékeltünk. A nyitott épületben egy férfi nézte eme tevékenységünket és kedvesen elmosolyodott, majd tovább ment. Miután eloltottuk a cigit, felnéztünk és konkrétan sikerült egy dohányzást tiltó tábla alatt elszívni a cigit. Megértem az úr - "ezek a túristák" - mosolyát! :) :)

 Az utunk Thaiföld és Laosz határán folytatódott egy daradon a Mekong folyó mellett. Hmmmizgalmas érzés volt látni ezt a híres-hirhedt folyót. Nagyon széles és kicsi az a rész ahol igazán lehet hajózni, mert ezen a szakaszon még elég sziklás, köves. Nem is tudom milyen méret lehet a legnagyobb hajó, ami tud menni rajta. Mivel a szállásunktól - amit még nem tudtunk hol lesz - messze voltunk és a nap is lemenőben volt, elindultunk felfelé a hegyes-völgyes tájon. Csodaszép út volt! Egyre csak mentünk feljebb, pár házas települések mellett elhaladva, hol az erdőben, hol a gyönyörű kilátású hegytetőkön. A gps-t folyamatosan néztük, hogy mikor érjük el a Phu Chi Fa nevű valamit, merthogy az nem igazán egy település, hanem a nemzeti park és a környék neve.

Tényleg szépséges utunk volt a folyó mellett, aztán fel a hegyekbe. Sajnos nem vettük figyelembe, hogy a nagyon kanyargós, meredeke utakoncsak nagyon lassan lehet haladni, illetve mesmeg tapasztalhattuk a thaiföldiek huncutságát a települések elnevezésével, kitáblázásával kapcsolatban. Egy falu neve, az sokszor inkább egy tanyahalmaz neve, amibe egy másik tanyahalmaz is beékelődhet. Így történhetett, hogy Phu Chi Fa települést többször megtaláltuk, elveszettük, újra kiírták hogy előre 3 km, majd vissza 5 km és tkp benne voltunk az erdőben, sötétben. Gordiuszi döntéssel felmentünk egy fény felé, ami egy nagyon kedves és új építésű vendégház volt,kedves tulajjal, nagyon kedves, már éppen hazafelé tartó szakácshölggyel, aki hajlandó volt az éhes vándoroknak vacsorát csinálni.

Másnap napfelkelte előtt felmentünk az 1628 m magas hegytetőre és megnéztk a felhőbe burkolódzott napfelkeltét. Vagy 8 óráig csavarogtunk a hegyen, kicsit eltévedtünk, visszataláltunk. Reggeli után tovább indultunk és egy egész napos esős vezetés után Phrae-ban, egy valaha szebb napokat látott igazán elgens, de mára nagyon lepukkant szállodában aludtunk. 

No, kérem, gyere vissza erre a bejegyezésre később is, mert a képek csak később lesznek feltöltve. Erre utaló szöveg lesz majd.

Reggel elmentünk a repülőtérre, hogy átvegyük kibérelt autónkat. Természetesen egy Toyota autó lett, ami Thaiföldön a legnépszerűbb márka. Bepakoltunk mindent és elindultunk észak felé magunk mögött hagyva Chiang Mai-t. Utunkat Pai felé vettük, amitől még 8 km-re volt a szállásunk Tham Lot NP mellett a Cave Lodge-ban. Ez a hely egy igazi „alter” hely. Nem kérdeztük meg, így nem tudjuk a farang (európai) tulaj nemzetiségét, aki egy 60 év körüli férfi volt, kedvesen szakadt trikóban és nadrágban irányította thai nyelven a thai kiszolgáló személyzetet. A bungalók a domb oldalában elszórtan/csoportosan helyezkedtek el. Ezekben egy dupla ágy, mellette pakoló hely, talán egy asztalka és egy thai szokás szerinti fürdőszoba volt. Voltak persze fürdő nélküliek is, amikhez egy közös fürdő tartozott, továbbá egy szauna is volt! Thaiföldön, a 17 szélességi fokon, kb. 600 tengerszint feletti magasságban egy zárt völgyben. Aroma szauna. Tényleg!

Petrusban felmerültek bizonyos kérdések a bungaló insecta-tól való isolatio képességét illetően, de belépve kijelentette, ok. Igaz a hangja kicsit megremegett elfele jövet egy 8 cm nagyságú pók láttán, de vette az akadályt.

Elmentünk a fecske-denevér ki-beáramlás megtekintésére, ami a barlang egyik fő attrakciója. Alkonyatkor a barlangban élő 200 000 fecske berepül éjjeli pihire, míg a pár 10 000 denevér kirepül elfoglalni a táplálékláncban elfoglalt helyének elfoglalására, vagyis enni bogarat, etetni a ragadozó madarakat. Írta az útikönyv a’la National Geografic. És a fecskék valóban jöttek, kőröztek berepültek, elfogytak, a denevérek tucatjai lassan kiosonkodott a barlangból és tovarebbent. Se látvány, se csata. David Attenborough jobban szervezte ezt meg a nézők kedvéért, vagy máshol. Kicsit csalódottan mentünk vissza a szállásra, de láttunk legalább ilyet is. A Lodge-ban a vacsi nagyon rendben volt, de a sör nagyon drága, ami érthető, mert messziről kell hozni és közben sok a kanyar.

Másnap reggel mi voltunk az első vendégek a barlang túrára. A folyó átfolyik a mészkő hegyen keresztül kb 600-700 m hosszon, rendesen kanyarogva és fantasztikus látványvilágot tár fel. (Elnézést a néha pontatlan adatokért, de nem tudunk olvasni thai nyelven és a más nyelveken elérhető információk között nem minden található meg, vagy mi kerestünk rosszul.) A bejárat, ahogy előző nap már láttuk vagy 25-30 m széles és 15-20 m magas. Ezen, illetve ahogy kiderült a másik bejáraton keresztül rebbennek a szárnyas jószágok. A bejárattól 100 m-re egy kanyar után már rendesen sötét van, itt kell csónakba szállni először egy átkelés erejéig. Aztán jönnek a cseppkövek. Huh. Nagyok. Az egyik legszebb egy 22 m magas cseppkő oszlop, de van itt minden más. A kis geológusnak itt is meg kellett állapítania,hogy a természetvédelem itt más irányban gondolkodik. Cseppköveken, tettaráta és cseppkőperemű medencéken, cseppkövekbe kapaszkodva jártunk, cseppkő törmelék mindenhol. Emiatt, más miatt a cseppkövek zöme itt is halott. AZ a pár ami élt még, az szerencsére el volt kicsit kerítve, vagy olyan járatban volt, ahol sajnos mi nem láttuk, nem sajnos, így talán más se tapizta meg őket. Aki végigjárta már a Baradla barlangot az Aggteleki-hegységben annak kevés újat tudok írni, aki nem, annak: tessék elmenni!

Rövid gyaloglás után bambusz tutajra ültünk és lecsorogtunk a barlang másik végéig, ahol a fecskék raja, kedélyes toj záporral fogadott. Kikászálódva a tutajból felmentünk nagyon magasra egy üregbe ahol a több ezer éves csónak alakú faragott koporsókat nézhettük meg. Történetükre a Tham Lot Cave címszó alatt lehet keresni. Ok, link lesz.

Visszatutajoztunk a felső kijárathoz, heves csalódást okoztunk az etetésre váró koi pontyok ezreinek, illetve előzőleg a kvázi koldus anyókáknak, hogy nem vettünk 10 Bath-ért (80 Ft) nagy zacskó halkaját. Utóbbi akár karitatív cselekedet lehetett volna, előbbi fölösleges hizlalása az akár 50-70 cm hosszú, kövér halaknak. Gyors pakolás után visszaindultunk Chiang Mai felé, más variáció bár volt, de még erősen kezdők voltunk az útállapot és sebességi becslés (hit google-ban) terén. Szükséges. Orwell csak álmodott az 1984-ben arról, amit a google, már túlteljesített. Talán csak a túlvilágról nincs még hiteles, napra/órára, akár pillanatnyi aktuális forgalmi helyzetre kész információja. Ha azt írja 10 km, 30 perc, forgalmi dugó nélkül, akkor az annyi. Chiang Mai – Tham Lot 197 km, 4.22 óra,akkor az annyi, illetve éppen több, mert 50 km hosszon útépítés van (google nem tudta), így 5.30 óra. Talán néhányan már mentek keresztül a Mátra, vagy a Bükk vadregényes kanyargós útjain. Akkor kéretik azt elgondolni, hogy a kanyarok között nincs egyenes szakasz. Inkább azt mondom, a kanyar még be sem fejeződik és már az ellenkező irányba vált, miközben 3-4-5-6-7-8 m-t emelkedik, vagy lejt. A kanyar felső részén bőven átnéztem a kamion (5 km/óra) felett, amint a két jármű kvázi párhuzamosan helyezkedett el az úton, csak éppen ellentétes irányban, éppen elkezdve a kanyart. Kép, lesz!!! A hágó 1300 m magasan volt. A kiépített hágó kinéző megérte a kitekintést messzire. Közben helybéli gyerekek, kedvesen ajánlkoztak fotózódásra rendesen beöltözve a helyi népviseletbe pár Bathért. (A Bath, vagyis a Thai pénz nevét tényleg nagybetűvel kell kezdeni, mert rajta van a király képe. Itt bűncselekmény bárminek a nem tisztelete, megrongálása, amin a király képe van, ami a személyéhez kapcsolódik. Nagyon tisztelik. Rettenetesen degradáló rá nézve a hasonlatom, de Rákosi Mátyás képét a nyomdai selejtekkel együtt sem nyomtatták ki annyiszor, mint a király képe itt kint van.)

Sztori, politikailag Thaiföld sem egy leányregény. Pár éve erősen egymásnak feszültek a diákok és a katonáság, kisvártatva a király megkérte a katonaság és a lázadozók vezetőjét, hogy látogasson a palotába, majd leülve az asztalhoz megkérte őket, hogy fejezzék be az esztelenséget. És lőn! Pedig csak kérte.

Pár ezer kanyart követően visszatértünk az egyenes útra Chian Rai felé amit angolosan ejtve senki nem ért itt csak amolyan magyarosan Csiang Ráj. A szállást szokásos módon út közben a neten kerestük, találtuk és rendben megleltük a gyakorlatban is. Tiszta, rendes szállás, kis terasszal a semmibe, ahová a légkondi fújja a meleget, míg bent a jó hideg.

Itt ettünk először thai levest, kicsit bátortalanul, de annál jobban belelkesülve és elégedve. Kapsz egy rezsót. Ráteszik az üres húsleves alaplevet, amihez kiválasztható a csirke/disznó/marha/hal/rák hús szelet, illetve imilyen/omolyan gomba szelet, csíra és egyéb zöldség, amit együtt beleteszel a rotyogó alaplébe öt percre és aztán eszegeted belőle a pálcikáiddal. Ennyi! És Jó.

Hazafele menet elmentünk egy disznóölő üzem mellett, nem volt hangos. Majd egy nagyon elegáns Resort mellett, amit egy üres telek követett, ahonnan a kiáramló patkányok lehetséges színváltozatát a fehértől a szürkén át a barnáig megnézhettük, miközben a 4-5-6-7-8-9 cm nagyságú csótányokat kerülgettük. A patkányok legalább eliszkoltak jöttünkre. Majd egy másik szép Resort bejárat jött. Mi kicsit távolabb laktunk, a disznósivítás halkabb volt, és patkány/csótányhadak sem keresztezték utunkat a szállás előtt. Erősen becsuktuk az ajtót. A z ágy a szokásos thai, kemény, amolyan reggelre törős.

Úgy döntöttünk nem maradunk másnapi városnézésre. Szerencsére visszakaptuk a második napra is kifizetett szállásdíjat.

Chiang Mai-ban töltött további két napon a város felett őrködő hegyeken található Wat Doi Suthep templomot és a feljebb található Phuping Királyi Palotát és környezetét látogattuk végig. Mivel az autóbérlés előttünk állt még, így megkértük tuk-tukosunkat Oui urat, hogy vigyen el minket. Erről később írok. J

Az első nap megmásztuk a Doi Suthep aranytemplomot, mely arról is nevezetes, hogy 304 fokos lépcső vezet fel rá. Mivel ezt mi, ahogy kellett elfelejtettük- pedig én szívesen megmásztam volna- felvonóval közelítettük meg a templomot. Azt nem tudom, hogy melyik része van aranyból és melyik része csak arany füstből, de a ragyogása kétségtelen megvolt. Ilyen helyeken Barbarával órát egyeztettünk és külön válunk. Tamással körbejártuk a sztúpát és leülve vele szemben egy kicsit elcsendesedtünk. Utazásunk és templom látogatásunk ezen és a további része már csak az elcsendesedésről szól. Részben azért, mert szinte minden templom egyforma, részben azért, mert próbáljuk megérteni ennek a vallásnak a lényegét.

Az elcsendesedés után Oui és kedves, aranyos felesége elvittek minket a feljebb lévő hmong faluba ahol egy kis múzeumban olvashattunk az itt letelepedő helyi törzsek sokaságáról, múltjáról. Egyik törzs tagjai a hosszú, nyakgyűrűs nők is. Mint elolvastuk, a nyak hosszúságát a nyakra tett gyűrűk felhelyezésével érik el és igazából a csuklyás izmot nyomják le, nem a nyakat nyújtják meg. Az oka, pedig, hogy a szellemeket felzaklatva az erdőkben élő tigrisek megtámadták a nőket és a védekezést így oldották meg. Érdekes megoldás! Az első öt gyűrűt 5 éves kor körül rakták fel és növelték folyamatosan. A mai napig élnek így nők, de ma már csak a pénz miatt (turista látványosság). Szomorú!

A falu felett egy gyönyörű panorámás kávézó volt, nagyon finom kávéval. Vettem is egy 10 dkg-os csomagot, otthon kipróbálom milyen.

Következő nap 2 órás tuktukozás után megérkeztünk az elefánt központba. Nekem ez volt az utazás fénypontja! Kaptunk elefánt ölelést és puszit. A puszi után mindenki mosta a fél arcát! J De megérte!

Tovább mentünk a palotába, ahol csak a virágokkal teli kertet lehetett megnézni, az épületekbe nem lehetett bemenni, mivel még mindig használják téli palotának.

Pár sor a helyi tuktukról, amin itt nem a Bangkokban található négy személyes kisebb autót kell érteni és igazából közösségi taxinak hívják, mert más tömegközlekedési eszköz nincs. Egy fedett, oldalán hosszanti ablakkal rendelkező pik up-ot kell elképzelni, általában 6-8 ember fér el két oldalon. Mi két napra kibéreltük, így csak mi utaztunk rajta. Sajnos Oui autója kicsit füstölt, kormolt és rázott. Az utazás következtében a zaj is elég nagy volt, ezért a második nap végére kicsit sok lett. A hazafelé tartó 2 órából 3 óra lett, mert teljesen megkerültük a várost, hogy a reptérre menjünk az autóbérlést elintézni. Oui azzal magyarázta a hosszú utat, hogy elkerültük így a délutáni csúcsforgalmat a városban. Szerintünk pont ugyanannyi volt! J

Hazaérve összepakoltunk, és felkészültünk az előttünk álló majd két hetes autóútra - megkerülve fél Thaiföldet- hogy visszatérjünk Bangkokba.

Képek kicsit később jönnek, gyere vissza kérlek!

A 3D kiállítás után nyakunkba vettük a várost. Chiang Mai város mai szerkezetét meghatározza az öröksége az óvárost körülvevő négyzet alakú csatornával és fallal körülvevő védelmi rendszer, ami oldalanként kb 1,5 km hosszú szabályos négyzet. A csatorna végig meg van, a téglából épített falból azonban itt-ott már sok hiányzik. A belváros és az attól nyugatra nagyjából É-D irányban kanyargó folyó eggyütesen jó tájékozódási lehetőséget ad a város felfedezéséhez. Az útikönyvek itt is több tucut wat-ot sorolnak fel, amelyek valamilyen kultúrális okból érdekesek, fontosak. Mi is benéztünk néhányba, közte az egyik legrégebbi és kitűntetett szerepű Wat Chedi Luang -ot. Lehet, szentségtörés, de elismerve a templomok kúltúrtörténeti fontosságát, egy idő után már unalmasak. Kicsit zavaró is az az éles kontraszt ami az agyon aranyozott, csili-vili templomok és az utcák, házak és általában a környezet gondozatlan, kosza között éktelenkedik. De láthatóan, érezhetően tökéletesen megfér a kettő egymás mellett. Az utcákon sétálva, be-be nézve a sikátorokba, házak közé vagy átnézve a házak felett fedezhető fel a sok templom. Ebben a városban több templom volt egybekötve kolostorral. A szerzetesek a szép narancssárga színű ruhájukban színes foltok egy-egy helyen. Már láttunk 10 éveseket is, de 7 éves kortól kezdheti meg a szerzetesi életet egy Budhista vallású. Ami nagyon fontos, hogy rövid nadrágban és fedetlen vállal sehol sem lehet bemenni a templomokba és ezt a nagyon látogatott helyeken szigorúan ellenőrzik is.

Ebédünket egy kisebb étteremben ettük meg. Érdekes megfigyelni az utcai és a pincérrel ellátott beülős étkezdéket. Az éttermek többsége is teljesen nyitott az utcára, része az utcának, viszont van teteje is és a konyha is beljebb van, míg az utcai kifőzde az egy általáabn tolható főző felszerelésből áll ami mellé kiteszik a székeket és asztalokat. Ami érezhetően nagy különbség az az ételek mennyisége. Az ételek ára szinte mindenhol megegyezik, de az utcai árusnál dupla akkora adagot adnak. Persze itt nem kell költeni sok mindenre a tulajdonosnak.

Mire visszaértünk a szállásra, Barbaráék "jó" hírrel fogadtak minket, el kell hagyni a szállást. Ugyanis az történt, hogy még két éjszakát fogaltunk a szálláson és kedves házi asszonyunk felhívta Barbarát, hogy sajnálja, de bejelentkezett egy csoport és már nem tudja visszamondani őket. No comment. Mindegy, ettől izgalmas az utazás!! :) Lefogaltunk két éjszakára másik szállást és másnap reggel átköltöztünk. Jobban jártunk.

Folyt.köv.

A főváros szó használata ebben az esetben nem túlzás, hiszan Chiang Mai a Lanna királyság fővárosa volt a XV-XIX század között és mintegy államszövetségként olvadt be a Thai királyságba. Bővebben lásd a Wikipedia-n.

Az értünk küldött kedves ember egy itteni viszonylatban rendkívül gyakran használt pickupra épített 8-10 (európai-ázsiai) férőhelyes személyszállító alkalmatossággal várt bennünket és bábként befóliázott hátizsákunkért. Ez a felépítmény szellős, európai szemmel kilátástalan doboz, két hosszanti paddal a két oldalon, hátrafelé nyitott. Zajos. Büdös. Ez a példány 22 éves volt. Ez a példány 100-on 1 liter olajat tuti evett a bűze alapján. A szállásunk egy nagyon rendes, tiszta, a városközponttól nem messzi, egy főút melleti épületben volt. Körbe ablakokkal, amin szunyogháló és spaletta volt, üveg nem. Zaj igen.

A ház mögött egy kedves közösségi térben volt a nyitott, féltetős konyha, sok aluminium vok szerűvel, bárddal, evőeszközzel. A bárdot külön említem, mert kés thaiföldön nem ismeretes, nem haszanált eszköz. Enni kanállal és villával esznek, vagy a kínai multúak pálcával, ha valamire kést kellene használni azt inkább vékonyabb-vastagabb bárddal oldják meg. Két gázpalackra rakott rózsa, mosogató, mikell még egy konyhába? Szúnyogriasztó. Az volt bőven, amolyan tekercses mint Mo-n.

Az ágyak itt kicsit másképpen vannak, mint máshol. Ez is máshol. Itt a matrac 25 cm vastag, kemény, merev, aminek a felső 1-2-3 cm-re puha. Ennek megfelelően aki éppen nem derékfájós és az orvos neki azt nem rendeli és esetleg nem kedveli az ilyet, az reggelre erősen összenyomódik/törik és keveset alszik. Ebben a házban az üveg hiánya és a főútvanal melletti levés, kicsit zajos hálószobai környezetet eredményezett. Itt is az a szokás, hogy reggel a gyerekeket buzdító énekekkel, himnusszal fogadják, lelkesítik magasabb szintű tanulásra és ezt már kore reggeltől elkezdik, hogy a korán érkezők még lelkesebbek legyenek. Mi is korán keltünk.

Első Chiang mai napunkat városnézéssel-csavargással töltöttük. Első programként a 3D múzeumba mentünk. A stílust ismeritek:

Itt rendesen elbohóckodtunk 2-3 órát.

 A wat-okról és a városról, majd a következő bejegyzésben.

Similan szigeteknek nagyon kedves költői neve van, ha lefordítjuk őket: Kilenc sziget. Ide speed boat-tal lehet eljutni. Ezekbe közel 30 ember fér el és 50 km/óra sebességgel hasítanak a sima vizen, illetve pattognak amikor hullámzik. Mi kaptunk mind a két változatból. Házigazdánk javasolta is, hogy hátul üljünk, ott kevésbé dobál. Valóban, csak 20-30 cm-t emelkedtünk az ülésről. Hajózás előtt osztanak dedalon szerű tablettákat, amitől a kis kínaiak szépen el is aludtak.

A szigetcsoport Nemzeti Park védettségű. A világóceánok globális melegedése és a 2004 decemberi cunami nagyon megpocsékolta a korall állományt. Négy szigetet szabad látogatni, a másik három szigetet azért nem lehet megközelíteni, mert ott foltokban jobban megmaradtak a korallok. A látogatható szigetek körül bizony alig-alig vannak élő korallok. A hajóra szállás előtt mindenki kapott méretének megfelelő uszonyt, majd a hajón búvárszemüveget és snorkelt is.

Tényleg voltunk itt:

Az egyik szigeten volt ez a szép szikla ahová persze föl is mentünk:

Igen a tenger színe foltokban valóban olyan szép kék, mint a képeken. A többi helyen nem, mert szürke változó vastagságú felhős idő volt. Mikor elindultunk - ez a boat-ból  visszatekintő képen is látható - éppen esett.

A snorkelezés az első szigetnél nagy élmény volt, nekem is. Én itt próbáltam először. A második merülési lehetőségnél olyan erőssen hullámzott amihez az én gyakorlatlanságom nem tudott alkalmazkodni. Sajnálom, mert a többiek láttak egy teknőst is, amit én csak a hajóbóltudtam lefotózni. Valószínűleg a kirándulás után valamikor Attilától kapokmajd linket, vagy konkrét videó anyagokat is, amiket be tudunk mutatni itt is, vagy a Youtube-n.

A visszaút volt igazán kalandos, amit sajnos korábban kellett megkezdeni, pont az erős hullámzás miatt. Nem illett lefotóznm, de az összes kínai aludt, annyira, hogy számomra félő volt eltörik a nyakuk az erős pattogásban (bumpy road), de életben maradtak. Igaz némelyik néhe eldőlt, vagy lebillent, de túlélték.

Este összepakoltunk, reggel András számunkra kicsit lassan,és pár perces késéssel, de kivitt a pukheti reptérre. A rep.jegyet még áprilisban megvettük, ebédet is kértünk és életünkben először a gépen az első sorban ültünk. Fantasztikus kilátás volt a vakítóan fehér felhőtengerre, vagy felhőben repültünk. Azért valahol Bangok és Chiang Mai köött félúton felszakadozott és az utsó fél órában gyönyörködhettünk a tájban.

A reptéren, Aoi és felesége vártak, s egy kanyargós városnézéssel érkeztünk meg a szállásunkra. Azesti esős sétáról a helyi piacon keresztül és a burmai étteremről a következő fejezetben lesz szó.

A Khao Lak Relax Risortről néhány kép:

A gekkók a lakás szükséges hozzátartozói. Ha van gekko, nincs szúnyog. De ha nagyon erősen hűtesz a légkondival, akkor elmennek, mert fáznak, és lesz szúnyog.

A naplemente itt is giccses, ha lefotózza az ember. De akkor is szép. Itt az előtérben a sok befolyó patak-folyó közül az egyik.

Ennél a nagyon szép és hosszúnevő vízesésnél voltunk fönt.

Aholezt a kép szégyíkot fotózhattuk. A white sand beach, bár valóban szinte liszt finomságú korall homok, mégsem teljesen fehér - itt - hanem vajszínű. Ez részben a korallok és a csiga, kagyló hájak színe és a gránit, illetve metamorf kőzetek málladékának színe miatt van. Sok helyen van a szállodák, resortok előtt kitéve napágy-ernyő, de ilyen asztal szék is, ahol kiszolgálnak.