Chiang Rai-ből kelet felé indultunk a Phu Chi Fa Nemzeti Parkba. A park azért is nevezetes, mivel itt 1628 méter magasan a hegy tetején gyönyörű kilátás mellett lehet gyönyörködni a napfelketébe. Na de nem szaladok ennyire előre.

Miután elindultunk a szállásról még megnéztük a Chiang Rai-i  fekete templomot és a város északi felén megnéztük a fehér templomot is. Érdekesek igazán. A Fekete Templomban találták, majd őrizték az Emerald (Smaragd) Buddhát, mely Thaiföld egyik legfőbb kincse. Jelenleg Bangkokban, a királyi palotában örzik. Ez egy 60 cm magas, zöldszínű smaragdból faragott szobor, arany ruházattal. Itt már csak a másolatát lehet megnézni. A fehér templom nehezen megnézhető, mert konkrétan rá sem lehet nézni a napfényben annyira fehér, csillogó. A templom lépcsőfeljáróján érdekes pokolbéli figurák vannak. Amúgy a templomba nem lehet bemenni.

Néhány évtizeddel ezelőtt Thaiföld északi részén még nagy szerepet töltött be az ópium termesztés. Erről nevezetes az arany háromszög is - Golden triangle. Ebbe a területbe tartozik Thaiföld-Laosz ezen része. Még Oui (Chiang Mai-i vezetőnk) mesélte, hogy a mostani király szüntette meg az ópium termesztést, mégpedig úgy, hogy "rávette" az itt élő embereket, hogy termesszenek zöldséget, gyümölcsöt és azt az állam megveszi tőlük. Bárhogy is történt ennek a folyamata, sikeres lett, megszűnt az ópium tetmesztés. Természetesen útikönyvünk megemlíti, hogy a hegyekben járó kétes kinézetű teherautókat nem érdemes fotózni.

Út közben a fiúk az út mellett észrevettek egy hatalmas Buddha szobrot. Megálltunk, mert ezt látni akartuk. Megérte, mert kb egy 20 méteres álló Buddha tárult a szemünk elé, ami egy 10 méteres, zöld mozaikkal kirakott ülő Budha társaságában kémlelte a messzeséget. Mindezek hátterében volt egy négyzatalapú, öt szintes gúla oldalanként 5 és 8 és 7  és 6 és 2 Buddha szoborral, de a kertben további Buddha szobrok százai voltak állatfigurákkal egyetemben. Érdekes volt. Inkább giccses, mint bármi más.

Az aranyháromszög egyik települése Mae Chan volt. Egy igazi porlepte kis falú a Mekong partján. Gondoltuk, a piacon megebédelünk, de olyan meleg volt és kedvünkre való étel sem akadt, hogy a palacsinta evésen kívül nagyon nem volt kedvünk mást csinálni. Persze Barbarával itt is sztoriztunk egy jót, történt ugyanis, hogy kedvünk lett rágyújtani. A piac épüle árnyékában meg is találtuk a nekünk való helyet és rápöfékeltünk. A nyitott épületben egy férfi nézte eme tevékenységünket és kedvesen elmosolyodott, majd tovább ment. Miután eloltottuk a cigit, felnéztünk és konkrétan sikerült egy dohányzást tiltó tábla alatt elszívni a cigit. Megértem az úr - "ezek a túristák" - mosolyát! :) :)

 Az utunk Thaiföld és Laosz határán folytatódott egy daradon a Mekong folyó mellett. Hmmmizgalmas érzés volt látni ezt a híres-hirhedt folyót. Nagyon széles és kicsi az a rész ahol igazán lehet hajózni, mert ezen a szakaszon még elég sziklás, köves. Nem is tudom milyen méret lehet a legnagyobb hajó, ami tud menni rajta. Mivel a szállásunktól - amit még nem tudtunk hol lesz - messze voltunk és a nap is lemenőben volt, elindultunk felfelé a hegyes-völgyes tájon. Csodaszép út volt! Egyre csak mentünk feljebb, pár házas települések mellett elhaladva, hol az erdőben, hol a gyönyörű kilátású hegytetőkön. A gps-t folyamatosan néztük, hogy mikor érjük el a Phu Chi Fa nevű valamit, merthogy az nem igazán egy település, hanem a nemzeti park és a környék neve.

Tényleg szépséges utunk volt a folyó mellett, aztán fel a hegyekbe. Sajnos nem vettük figyelembe, hogy a nagyon kanyargós, meredeke utakoncsak nagyon lassan lehet haladni, illetve mesmeg tapasztalhattuk a thaiföldiek huncutságát a települések elnevezésével, kitáblázásával kapcsolatban. Egy falu neve, az sokszor inkább egy tanyahalmaz neve, amibe egy másik tanyahalmaz is beékelődhet. Így történhetett, hogy Phu Chi Fa települést többször megtaláltuk, elveszettük, újra kiírták hogy előre 3 km, majd vissza 5 km és tkp benne voltunk az erdőben, sötétben. Gordiuszi döntéssel felmentünk egy fény felé, ami egy nagyon kedves és új építésű vendégház volt,kedves tulajjal, nagyon kedves, már éppen hazafelé tartó szakácshölggyel, aki hajlandó volt az éhes vándoroknak vacsorát csinálni.

Másnap napfelkelte előtt felmentünk az 1628 m magas hegytetőre és megnéztk a felhőbe burkolódzott napfelkeltét. Vagy 8 óráig csavarogtunk a hegyen, kicsit eltévedtünk, visszataláltunk. Reggeli után tovább indultunk és egy egész napos esős vezetés után Phrae-ban, egy valaha szebb napokat látott igazán elgens, de mára nagyon lepukkant szállodában aludtunk.