Similan szigeteknek nagyon kedves költői neve van, ha lefordítjuk őket: Kilenc sziget. Ide speed boat-tal lehet eljutni. Ezekbe közel 30 ember fér el és 50 km/óra sebességgel hasítanak a sima vizen, illetve pattognak amikor hullámzik. Mi kaptunk mind a két változatból. Házigazdánk javasolta is, hogy hátul üljünk, ott kevésbé dobál. Valóban, csak 20-30 cm-t emelkedtünk az ülésről. Hajózás előtt osztanak dedalon szerű tablettákat, amitől a kis kínaiak szépen el is aludtak.
A szigetcsoport Nemzeti Park védettségű. A világóceánok globális melegedése és a 2004 decemberi cunami nagyon megpocsékolta a korall állományt. Négy szigetet szabad látogatni, a másik három szigetet azért nem lehet megközelíteni, mert ott foltokban jobban megmaradtak a korallok. A látogatható szigetek körül bizony alig-alig vannak élő korallok. A hajóra szállás előtt mindenki kapott méretének megfelelő uszonyt, majd a hajón búvárszemüveget és snorkelt is.
Tényleg voltunk itt:
Az egyik szigeten volt ez a szép szikla ahová persze föl is mentünk:
Igen a tenger színe foltokban valóban olyan szép kék, mint a képeken. A többi helyen nem, mert szürke változó vastagságú felhős idő volt. Mikor elindultunk - ez a boat-ból visszatekintő képen is látható - éppen esett.
A snorkelezés az első szigetnél nagy élmény volt, nekem is. Én itt próbáltam először. A második merülési lehetőségnél olyan erőssen hullámzott amihez az én gyakorlatlanságom nem tudott alkalmazkodni. Sajnálom, mert a többiek láttak egy teknőst is, amit én csak a hajóbóltudtam lefotózni. Valószínűleg a kirándulás után valamikor Attilától kapokmajd linket, vagy konkrét videó anyagokat is, amiket be tudunk mutatni itt is, vagy a Youtube-n.
A visszaút volt igazán kalandos, amit sajnos korábban kellett megkezdeni, pont az erős hullámzás miatt. Nem illett lefotóznm, de az összes kínai aludt, annyira, hogy számomra félő volt eltörik a nyakuk az erős pattogásban (bumpy road), de életben maradtak. Igaz némelyik néhe eldőlt, vagy lebillent, de túlélték.
Este összepakoltunk, reggel András számunkra kicsit lassan,és pár perces késéssel, de kivitt a pukheti reptérre. A rep.jegyet még áprilisban megvettük, ebédet is kértünk és életünkben először a gépen az első sorban ültünk. Fantasztikus kilátás volt a vakítóan fehér felhőtengerre, vagy felhőben repültünk. Azért valahol Bangok és Chiang Mai köött félúton felszakadozott és az utsó fél órában gyönyörködhettünk a tájban.
A reptéren, Aoi és felesége vártak, s egy kanyargós városnézéssel érkeztünk meg a szállásunkra. Azesti esős sétáról a helyi piacon keresztül és a burmai étteremről a következő fejezetben lesz szó.
